Nyárváró Május - Nyári tervek - GONDOLATOK #8

Ebben a Gondolatokban több szempontból is körbejárom a nyári terveket. Egyrészt nekem ez segíteni fog letisztázni, mit is szeretnék csinálni a nyáron, másrészt remélem, hogy találtok egy-két ötletet, amihez kedvet kaptok.

Táborok

Ahogy tavaly, úgy idén is két tábor van tervben. Az egyik az edzőtáborom, ahol napi kétszer másfél órás táncóráink lesznek, ha minden igaz. Ezenfelül futni fog egy csapatverseny is közben, illetve esténként lesznek a csapatépítő játékok is. Elvileg a csapatunk egy szobában lesz, aminek nagyon örülök, mert idén igazán összekovácsolódtunk. 
A másik tábor az a vándortábor, ahol csillag túrázni fogunk az Őrségben. Kíváncsian várom, tavaly is élveztem :D  

Németország

Nagymamámék Münchenben élnek, ezért szeretnék kimenni hozzájuk egy-két hétre vonattal. Örömmel fedezném fel a várost, legalább egy kis részét. Remélem, lesz erre lehetőségem, időm, mert régóta tervezgetem ezt a kis utazást. Most nagyon úgy tűnik, hogy összejön :D


Sziget Fesztivál

Augusztus 13. - ez a szent dátum már be van vésve a naptáramba. Aznap jön Shawn Mendes a Szigetre és alig várom, hogy Annával megnézzük! Eddig még nem voltam fesztiválokon, szóval kíváncsian várom, milyen lesz. :)

Hobbijaim űzése

Gondolok itt például olvasásra, blogolásra. Szeretném ezeket nem elhanyagolni a nyáron, de igazából ez a veszély addig nem fenyeget, amíg örömömet lelem bennük :) 

Új dolgok kipróbálása

Vagy kilépni egy kicsit a komfortzónámból, ha nagyon trendin és sablonosan szeretném megfogalmazni. Itt mindenféle újdonságra gondolok. Például szeretnék elvégezni legalább egy online kurzust, amire már feliratkoztam. Most lesz időm mindenre, amire év közben nem volt.

Regényem

A 2017-es írói projektem átcsúszott idénre és nem éppen úgy alakult ahogy terveztem. Pont ezért úgy döntöttem, hogy - főleg a nyáron - új történetet kezdek, az előzőt pedig elengedem úgy, ahogy van, tökéletlenül. Már körvonalazódik a story a fejemben, igyekszem minél hamarabb papírra vetni, de előtte szeretnék egy részletes vázlatot hozzá. 

Roadtrips

Régóta várom, hogy elmehessek pár várost, falut megnézni egy napra. Már így is voltam több helyen az országban, de még annyi szépséges helyet szeretnék felfedezni, hogy az hihetetlen! 
A képzeletemben ezek az utak úgy élnek, hogy reggel felkerekedünk, útközben reggelizünk. Napközben felfedezzük a kiválasztott várost, ebédelünk és végül késő délután visszaindulunk.

Blogos újdonság(ok)

Már jó ideje motoszkál a fejemben sok-sok ötlet, amiket szeretnék megvalósítani, júniusban remélem, látni fogjátok az egyiket. A többit még ki kell agyalnom és meg kell csinálnom, de nagyon örülnék, ha sikerülne. Tervezek céges együttműködéseket is, egyéb projekteket és kíváncsi vagyok, mit sikerül összehozni ezekből.

Diákmunka

Idén már dolgozhatok nyáron, ezért szeretném kipróbálni magam. Több hely is van, amit nézegettem, végül jelentkeztem egy táborba, ahol kiderült, hogy csak közösségi órákért tudnék menni. Ezekkel elég jól állok, már több, mint a fele készen van.
Végül a Librinél találtam meg a tökéletes munkát *-* Rengeteg könyv, klíma a nagy melegben, jó fizu és szimpatikus főnök, kollégák! Kell ennél több?   

Ti mit terveztek nyárra? Van, amihez kedvet kaptatok az én terveimből?

Megjegyzések

  1. Nagyon jól hangzanak, remélem, mindent sikerül is megvalósítanod! Én is éppen a nyári munkával küszködök, Kecskemét környékén nem találtam megfelelő helyet, ahova mehettem volna, és most úgy néz ki, beadom majd az önéletrajzom pár balatoni állásra, hátha. Aztán ezerrel szurkolok, hogy sikerüljön, mert a jövő évi terveimhez kell a pénz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :D Szurkolok, hogy találj megfelelő munkát! Eleinte én is gondban voltam, futottam pár kört, majd meglett *-*

      Törlés

Megjegyzés küldése