Egy hét meditáció - KIHÍVÁS

Pár hete nézelődtem, olvasgattam neten, amikor szembejött velem Kalyn Nicholson egy videója, amiben két hétig minden nap végzett egy kis meditációt, majd beszámolt a tapasztalatairól. Régóta terveztem én is hasonlót, ez pedig megadta a végső lökést hozza :D Szóval így született meg az én egy hetes meditáció kihívásom!

A meditáció

Már egy ideje le van töltve a telefonomra a Calm nevű alkalmazás, amin több tucat vezetett meditáció van. Hébe-hóba eddig is használgattam, de ezen az egy héten minden nap örömmel igénybe vettem.

Kapóra jött, hogy amikor válogattam a meditációk között, találtam egy hét napos verziót, amiben az alapokat tanítják meg. Korábban volt már részem meditációban, de úgy gondoltam, jól fog jönni, ha igazán megtanulom a mindfulness-t :D 

1. nap - Szombat

A tervem az volt, hogy reggelente, mielőtt elindulok vagy délutánonként, amikor hazaérek fogok meditálni, de mivel szombaton kezdtem el a kihívást ez máshogy alakult. Miközben vettem egy fürdőt, elindítottam a meditációt. 

Elképesztően gyorsan elrepült az a tíz perc, és úgy keltem fel, mint aki újjá született :D Volt rajtam egy kis kábultság, de úgy éreztem, az energia készleteim egy bizonyos szintig újratöltődtek. Ezt abszolút sikernek könyveltem el és reméltem, hogy a továbbiakban is ilyen jól fog esni.

2. nap - Vasárnap

A hétvége ellenére reggel végeztem el a kis meditációt, hogy kellően éberen álljak neki a tanulásnak, ami még rám várt. 

Ez a tíz perc is szuper hatással volt rám, teljesen feltöltődtem és maga a meditáció is rettentően jó volt. Meg merem kockáztatni, hogy ez a fajta meditáció nekem valóbb volt, mint az első napi.

3. nap - Hétfő

Itt ugrott a majom a vízbe! Az elképzelés egyszerű volt, felkelek negyed órával hamarabb és a kávém után meditálok egy picit, hogy felébredjek, jobban menjen a reggelem.
Nagyszerűen alakult, úgy tűnik, minden a kezemre játszik mostanában :D Mivel elmaradt az első órám, kényelmesen tudtam készülődni, bőven belefért a meditáció.

A harmadik napi meditáció volt eddig kedvencem, nagyon szerettem, ahogy tudatosan figyeltem minden lélegzetvételt és azt, ahogy hat a testemre.

Forrás


 4. nap - Kedd

Itt már élesben tudtam tesztelni, mennyire illeszthető be a reggeli rutinomba a meditáció. Sajnos nem éreztem úgy, hogy különösebb hatással lett volna rám, de az biztos, hogy segített felébredni. Utána hatékonyabban végeztem el a dolgaimat, mint általában. 

5. nap - Szerda

Ugyan már túl voltam a kihívás felén, mégis ekkor éreztem a legnehezebbnek a meditációt. Olyan nehéz volt koncentrálni, mint eddig sosem! Végül egy kicsit lecsillapodtak a gondolataim és így is tudtam profitálni a tíz perces 'pihenőből'.

6. nap - Csütörtök

A szerdai nehézségek szerencsére feledésbe merültek, ezúttal könnyen tudtam koncentrálni a meditációra. Nem éreztem hatalmas változást, de kicsit kitisztult a fejem. Mondjuk lehet, nem este tizenegyre kellett volna halasztani... :D

7. nap - Péntek

A kihívás utolsó meditálása érdekesen alakult, hiszen sikerült elaludnom közben. Nem tartott sokáig, de egy nagyon kellemes szundinak volt betudható :D

Összességében

Nekem nagyon bejött mindegyik fajta meditáció, amit kipróbáltam a hét nap alatt. Esélyesnek tartom, hogy továbbra is be fogom illeszteni a napi rutinomba. 
Fő hatásként azt észleltem, hogy sokkal nyugodtabban, tisztább fejjel álltam fel mindegyik tíz perc után. Szerintem ez nagyon hasznos, főleg a hétköznapi rohanásban. ;)

Szoktatok meditálni? Ki fogjátok próbálni?

Megjegyzések

  1. Én is rendszeresen szoktam meditálni, bár a BohoBeautiful meditációit szoktam használni inkább. Nagyon sokat tud segíteni abban, hogy kevésbé legyünk feszültek akár reggel, akár elalvás előtt :D
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó! Egyetértek veled :) Lecsekkolom a BohoBeautfult is :D

      Törlés
  2. Szerdánként járok jógára és akkor van egy 30-15 perces meditáció, tényleg hatásos, de nekem annyi elég is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uuu, én is szeretnék már régóta elkezdeni jógázni 'komolyabban'! Régebben volt vele tapasztalatom, de úgy érzem, itt az ideje felfrissíteni az élményt :D

      Törlés

Megjegyzés küldése