Szépség és a szörnyeteg

Régóta vártam, hogy megnézhessem az élőszereplős Szépség és szörnyeteget és végre elérkezett az ideje. :D Nagyon kíváncsi voltam, hogyan sikerült és érdekelt Emma Watson is, mint Belle.

A történet:
Azt hiszem, ezt senkinek nem kell magyarázni, követi az eredeti mesét. Megjegyzem, már azt is imádtam! *-* Na de, ha valami csoda folytán nem láttad volna egyik verziót és nem is tudod, miről szól a történet, elmesélem röviden: Van nekünk egy főszereplőnk, Belle, aki igazi könyvmoly, de a falujában ezért csodabogárnak tartják. Ennek ellenére kinézte magának őt Gaston, mondván ő a legszebb lány a közelben.
Belle apja elindul a piacra, de eltéved és a Szörnyeteg kastélyában köt ki, ahol elfogják. Belle apja segítségére siet, kiváltja őt, ott marad a kastélyban.

Véleményem:
Lenyűgözött! Őszinte leszek, rosszabbra számítottam. A látványvilágról sajnos kevés szót tudok ejteni, mert elég rossz minőségben tudtam csak megnézni, de az, amit láttam belőle csodás volt.
A dalokat imádtam, ahogy észrevettem, maradtak az eredetiek, aminek nagyon örülök, mert a Hol volt, hol nem volt örök kedvenc, gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. ;)
Utólag kicsit sajnálom, hogy szinkronosan néztem és nem kerestem meg eredetiben, de késő bánat. Legalább van okom az újranézésre, addig is megkeresem a dalokat angolul és azzal kárpótolom magam. :)

Szereplők:
Itt igazából csak Gastonról szeretnék beszélni, mert ha hiszitek, ha nem az elején még nem is értettem, hogy miért ő a 'gonosz' karakter. Később persze jöttek a taszító vonások, de kezdetben csak egy beképzelt, "szerelmes" remélem, elég hangsúlyos az idézőjel, mert hirtelen nem jut eszembe jobb szó rá pasi, akit imádnak az emberek.
Ha már szereplők kategória, meg kell említenem a kedvenceimet is: Lumiere, Csészike *-* Szeretem őket és kész.
Ti láttátok már? És az eredeti verziót?

Megjegyzések