Vivien Holloway - Tolvajbecsület

Annyira magával ragadott a lendület, hogy a Mesterkulcs után egyből a kezembe vettem a Tolvajbecsületet és belekezdtem a folytatásba. Miután ezzel végeztem, megálljt parancsoltam és leültem megírni az értékeléseket, mielőtt elfelejtem, mit szeretnék beleírni.

A történet:
Az előző rész ott maradt abba, hogy Winie megszerezte a Mesterkulcsot és alkut kötött Willel. Ebben a részben felbukkan Winie volt barátja, a családja tankrablást szervez és Willt is tanítgatja. Egyszóval ebben a 90 oldalban sincs hiány akcióból és izgalomból.

Véleményem:
Továbbra is imádom a stílust, a hangulatot, a szereplőket! A sorozat második része legalább annyira tarol, mint az első. Végre használatban a Mesterkulcs, kis betekintő a múltba, nem tudok mást mondani, mint hogy imádom és kész.
A tanklopásról még ejtenék pár szót, mert zseniálisnak tartom! Nem csak az esemény körül játszódó jeleneteket, hanem magát a tankot is, meg minden tárgyat, ami szerepel a történetben. Mindegyiknél szerepel kori meghatározás és egy kis háttértörténet, ami ugyan apróság, de engem lenyűgöz *-*

Szereplők:
Winie továbbra is hozza a formáját és én még mindig imádom! Ebben a részben többet tudunk meg róla, különösen Tony által, aminek nagyon örülök.

Tony, Spoiler! mint exbarát sokban hozzájárul Winie múltjába visszatekintő részekbe, de ezenkívül rendesen megkavarja az eseményeket. Egy csöppet kiakadva olvastam, ahogy rázárja az ajtót Winie-re és Willre. Spoiler vége ;)

A család továbbra is szuper, a kedvenc tagok listája viszont kibővült. :) Woolf és a nagymama is rákerült, utóbbi a kártyás jelenet miatt. Becca és Audrey pedig továbbra is rajta vannak a listán, még jobban megkedveltem őket.

Nektek ki a kedvenc szereplőtök? Melyik volt a kedvenc részetek?

Megjegyzések