HAUL - H&M, New Yorker, Ziaja

Gondolkodtam egy keveset ennek a posztnak a megírásán, de végül úgy döntöttem, mindent ki kell próbálni. Fogadjátok szeretettel ezt a haul bejegyzést! :D

Mindenki tudja, hogy nyár végén hatalmas leárazások vannak a ruhaüzletekben, például a H&M-ben, a New Yorkerben, az Orsay-ban. Én ezt a három üzletet látogattam meg, kettőből nem távoztam üres kézzel.
A H&M-ben találtam egy meleg, őszi-téli csíkos felsőt és egy kötött, vékonyabb anyagú tunikát. Utóbbit sajnos nem lehet túl jól fotózni, de a lényege, hogy sötétkék, a derekánál kötős, a combomig ér a hossza és két oldalt sliccelt.

New Yorkeres szerzemény két póló. Az egyik egyszerű fehér, fekete felirattal, a másik a mostanában nagy népszerűségnek örvendő váll kivágott remélem, hogy így mondják fekete felső.

Az utolsó kupac már nem ruha, hanem a Ziaja márka termékei. Teljesen véletlenül futottunk bele az üzletbe, nem is tudtunk róla, hogy külön boltjuk van. Úgy döntöttünk, benézünk.

Nem bántuk meg, nagyon kedvesek voltak az eladók, segítettek krémet találni, kaptunk  rengeteg mintát is és vettünk még egy tusfürdőt, amihez intim mosakodó járt.

A zöld doboz egy éjszakai krém, ami pattanások ellen kiváló és még ápol is. A narancssárga üveg rejti az isteni illatú narancsos tusfürdőt és végül a kék üvegcse az intim mosakodó barackos illatban.

Vettetek valamit a leárazásokon? Ismeritek a Ziaját?

Megjegyzések

  1. Szia, Réka!
    Én is már alig várom, hogy Kecskemétre utazzak nővéremmel kicsit shoppingolni. Nagyon jó darabokat szereztél be, az a csíkos pulcsi megfogott! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Ginny!
      Jó shoppingolást nektek :D Remélem, te is találsz jó dolgokat;)

      Törlés
  2. A csíkos pulcsi nekem is tetszik.:)
    Szeretek ilyen haul posztokat olvasni, és írni is. :)
    Várom a további cikkeid :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki :D
      Köszönöm a kommented!

      Törlés

Megjegyzés küldése