Cynthia Hand - Amikor búcsúzunk

Ez az a pont, ahol meg szeretném írni az értékelést a könyvről, de nehezen szedem össze a gondolataimat, mert rengeteg érzés kavarog bennem. Mégis megpróbálom összerendezni őket, és akkor vágjunk bele!
A történet:
A főszereplőnk, Lex egy 18 éves matekzseni, akinek boldog élete volt. De csak volt, mert az öccse, Ty öngyilkos lett.
Lex, teljes nevén Alexis próbál megbirkózni az öccse hagyta űrrel. A barátait kizárja ebből a folyamatból, szakít a barátjával és igyekszik segíteni az anyján is, aki teljesen magába zuhant. Közben kezd kitisztulni a kép Ty haláláról is, de ehhez hosszú út vezet.

Véleményem:
Gond nélkül bele tudtam feledkezni a történetbe, olyan volt, mintha a részese lehetnék, de nem is ez a legnagyobb érdeme. Sok-sok érzelmet váltott ki belőlem. Volt, hogy felnevettem, bosszankodtam, keserédesen mosolyogtam és ejtettem pár könnycseppet is.
Ugyan egy komoly témát boncol a regény, a történések és a stílus magával ragadó, vicces, aranyos, hétköznapi. Tehát, ha attól félsz, hogy teljesen lehangol majd a könyv, megnyugtatlak, nem arról fogsz olvasni, hogy a főszereplőnek mennyire rossz vagy mennyire mélyre tudja húzni a gyász. Nem ecsetelik húsz oldalon keresztül, milyen szomorú, ami történt, nincs órákon át tartó sírás sem. Viszont gondolatébresztés, teljesen laza, közvetlen hangvétel és humor az van. Mindeközben tanúja vagyunk annak, hogy hogyan lehet feldolgozni a feldolgozhatatlant.
Nem olvastam el gyorsan, nem faltam a sorokat, oldalakat. Szépen, lassan haladtam vele és hagytam, hogy hatással legyen rám, hogy agyalhassak rajta.
Amikor befejeztem, percekig ültem felette és csak bámultam magam elé, kavarogtak bennem az érzések, ahogy az értékelés elején is említettem. És most megint itt vagyok, gondolkodom, és biztos vagyok benne, hogy a következő napokban többször is eszembe fog jutni, ennél is több gondolatot ébresztve bennem és még inkább meg leszek róla győződve, hogy ez egy jó könyv, egy nagyon jó könyv.

Most muszáj vagyok szólni pár szót a borítóról is. Elképesztően gyönyörű! *-* Blanka, most meg vagy említve: háttal van a lány :D

Szereplők:
Lex elég komoly fejlődésen ment keresztül a regény során, hiszen feldolgozta Ty elvesztését, alakult a kapcsolata a barátaival, a barátjával és a családjával is. Ezt persze nem teljesen egyedül tette, segítségére volt a pszichológusa is, aki terelgette a helyes irányba.

Ty személye végig ott volt a levegőben, igazán megismerhettük az emlékképekből. Aranyos, kedves és vicces fiúként gondol rá Alexis, tehát mi is. Elképesztőnek tartom a tettét, nem is igazán tudok megszólalni; megrendített. Nem lehet, hogy az öngyilkosság legyen a megoldás a problémákra.

Steven Lex mellett állt, hol fizikailag is, hol csak a távollétével támogatta a lányt, tiszteletben tartva a gyászát, de azt is tudta, hogy van, amikor igenis meg kell próbálni közeledni, kizökkenteni Alexist. 

Olvastátok már? Mit gondoltok róla?

Megjegyzések