Hétfő reggelek

Az első igazi bejegyzésben a hétfő reggelekről, vagyis a horror reggelről lesz szó. Nézzük, hogy lehet könnyebbé tenni a hét elejét.

Szerintem mindenki úgy éli meg a hétfő reggeleket, mint egy kisebb háborút. Legalábbis én többször így látom. Lássuk milyen is egy reggeli hadjárat!

1. Csata: Kikelni az ágyból.
Mindent nehéz elkezdeni, de aztán könnyű folytatni. :-) Kezdd azzal, hogy nem fekszel tovább, hanem felülsz az ágyban. Ha tudod, hogy lassan ébredő vagy próbálj hamarabb lefeküdni, vagy felkelni. Ezután ihatsz/ehetsz valamit.

2. Csata: Felöltözni, elkészülni
Időt spórolhatunk meg ha már előző este kikészítjük a ruhánkat. Reggel márcsak fel kell vennünk őket. 

Végső Csata: Elindulni
A felkelés után ez a legnehezebb. Gondolj arra, hogy mennyi mindent megtettél azért, hogy eljuss idáig. A legvégén már nem adhatod fel. Murphy törvényei szerint pedig biztos, hogy aznap történik valami amikor te éppen nem mész suliba. :-) Ráadásul a tanulást így sem úszhatjátok meg, mert kénytelenek lesztek bepótolni. Ha a tanár nem is kéri számon a pótlást, akkor is könnyen lehet, hogy a dogában pont az a feladat lesz amit aznap vettek.

Remélem hasznos volt ez a cikk vagy legalább tetszett a stílusa és megnevettetett Titeket és megnyeritek a háborút! :-) Írjátok meg kommentben a véleményeteket!

Megjegyzések